.:: Halasthermal Kft. ::.





Harkakötöny körülvesz

 

2016. június 10-én Somogyi István a terület természetvédelmi őre társaságában a Harkakötöny környékén fellelhető gazdag növényvilág feltérképezését tűztük ki célul. A túra folyamán olyan ritka és értékes növényekkel találkoztunk, mint a homoki vértő, homoki cickafark vagy a tőszámát tekintve legnagyobb előfordulásában itt található tartós szegfű. Az értékes és változatos növény valamint állatvilág bámulatos látvánnyal várja az erre járókat. A túra végeztével felkerestük a helyiek által ismert öreg tölgyet.

(további képeink itt tekinthetőek meg)

2016:06:11


 

2016:06:05


Elsőáldozás Harkakötönyben

 

(További képeinket itt tekinthetik meg.)

 

Hogy az elsőáldozás nálunk szép emlék maradjon, ehhez nagyban hozzájárultak az elsőáldozási előkészítők közvetlen hangulatú beszélgetései és az erre való készületek Brassó Imre Alberttel, a település polgármesterével.

Az égő gyertyát és szüleik kezét fogva bevonuló gyerekek szolgáltatták a szentbeszéd alapgondolatát, mármint azt, hogy „sose engedjétek el szüleitek és Jézus kezét”.

Az elsőáldozó az Oltáriszentséget, Krisztus Testét veszi magához. Ez a szentség a lelki fejlődés, a keresztény élet folyamatos segítője, ezért helyes tiszta lélekkel, felkészülten, az elsőáldozást követően továbbra is rendszeresen áldozni.

 

2016. május 22-én első szentáldozáshoz járultak:

Németh Balázs, Éltető Jenő, Hegedűs Kristóf, Tarjányi Gergely

2016:05:23


Hány hónapos, hány kiló?

A Baba-Mama Klub május 11-i foglalkozásán a babák fejlődéséről beszélgetett az anyukákkal Bezdánné Lengyel Ágota védőnő. A találkozó kötetlen beszélgetéssel, játékkal végződött.

 

 

2016:05:15


 Harkakötöny - Walim - 15 éve

 

 

15 éves évfordulóját ünnepelte a Harkakötöny-Walim között létrejött lengyel-magyar testvértelepülési kapcsolat.

A jeles esemény kapcsán látogatott Harkakötönybe május 6-9 között Walim polgármesteres Adam Hausmann, valamint a település képviselőtestülete. A találkozón Brassó Imre Albert Harkakötöny polgármesteres és a község képviselő testülete a lengyel delegációval együtt amegerősítették a két település közötti kapcsolat folytatását.

2016:05:15


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58]