.:: Halasthermal Kft. ::.





Szülők Nevelők Bálja

 

További képeinket a Képtárban tekinthetik meg.

2011:11:28


Gyógy- és fűszernövény termesztés képzés

 

A tizenöt kiválasztott gyógynövény termesztésével, feldolgozásával és gazdasági-, jogi környezetével foglalkozó képzést a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara a pályázati támogatás segítségével térítésmentesen kínálhatja a kis- és középvállalkozó termelők figyelmébe.

A képzéshez szakmai bemutató kirándulás kapcsolódik majd várhatóan 2012. májusában, két-három helyszínen lehet majd ismerkedni a termesztés gyakorlatával. A 30 órás képzésre a jelentkezés sorrendjében biztosítjuk a részvétel jogát, ezért a 2011. december 15-i határnapig azt érdemes a képzést lebonyolító Bács-Agrárház Nonprofit Kft-hez eljuttatni.
A kamarai honlapról letölthető a jelentkezés lap, mely beküldhető elektronikusan vagy postai úton is. Az érdeklődőket a határnapot követően egyeztetésre hívjuk, amikor a képzési napokról (2012. február-március) és azok helyszínéről döntünk. Előzetes igényfelmérést is tervezünk, melynek célja, hogy a tanfolyam előadói ehhez igazodva készüljenek fel, esetleg kiegészítve a képzési anyagot. A kamara honlapján és a folyamatosan feltöltésre kerülő projekt-honlapon további információk állnak rendelkezésre; a tanfolyam után érdeklődőket mindenről személyesen értesítjük.

 

A jelentkezési lapot itt töltheti le.

2011:11:22


 

Az egészséghéten készült képeket a galériában tekinthetik meg.

2011:11:14


November 1. – Mindenszentek

 

Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, névszerint nem emlékezik meg.

 

"E mai napon, szeretteim, mindvalamennyi szenteknek emlékezetét egy közös ünneplésnek vígságával üljük. Mert hitvallásuk minél szilárdabb volt a szenvedésben, annál ragyogóbb most a tisztességben. […] Lépjünk mi is erre az útra, siessünk a mennyei hazába, melynek polgárai közé felvétettünk!"

Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el.

2011:11:02


Október 23.

 

 (A lejátszáshoz Flash Player szükséges)

További képeinket a Képtárban tekinthetik meg.

2011:10:23


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71]