.:: Halasthermal Kft. ::.





 Meghívó

 

2015:04:22


A szeretet domborműve

 

 

Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét érseke szombaton ünnepélyes keretek közt hivatalosan is felszentelte a harkakötönyi parkban felállított Mária domborművet.
Az ünnepség Kölcsey Ferenc Himnusz című versével kezdődött,Balogné Nyitrai Éva előadásában.Ezt követően Brassó Imre Albert, Harkakötöny polgármestere mondott köszöntőt és egyben köszönetet is a dombormű felajánlójának, aki neve elhallgatását kérte. 
-Elgondolkodtató, hogy ebben a felgyorsult világban léteznek még olyan emberek akik nagy szeretettel és szívvel fordulnak a közösség felé, és egy értékes, szép domborművel ajándékozzák meg a települést- emelte ki megnyitó beszédében Brassó Imre Albert. 
A polgármester szerint az emlékműnél bárki megállhat majd, ha öröme vagy bánata van, megpihenhet és egy-egy imát is elmondhat. – Akkor talán meg is könnyebbül, hiszen ismét kapcsolatba kerülhet az ő teremtőjével – fogalmazott Brassó Imre, aki az emlékmű melletti réztáblán szereplő évszámokra is emlékeztetett. 2014-hez képest 100 évvel korábban akkora volt Magyarország, ahogy az emlékművön is ábrázolva van. Tavaly 85 éves volt az a harang, ami a templomnál rendszeresen hívja a település lakóit, 65 éves a község, 45 éves a templom és 25 éve történt a rendszerváltás, amely az előző évben az új Alaptörvény elfogadásával vált teljessé, amelyre Brassó Imre szerint büszkék lehetnek a magyarok Európában és az egész világon is. Az emlékmű a haza szeretetére, magyarságtudatunkra, a régi és a mostani Himnuszunkra, valamint arra is emlékeztet, hogy Szent István óta Mária országa vagyunk- olvasható többek között a dombormű mellett elhelyezett réztáblán.
A polgármester Bányai Gábor országgyűlési képviselővel együtt leplezte le a domborművet, amelyet Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek szentelt meg és helyezett el koszorút a talapzatánál a polgármesterrel közösen. 
Az ünnepségen a helyi Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda Harkakötönyi Tagozatának diákjai a „Nem lesz egyedül a szívem” című dalt énekelték Szanyi Edit tagozatvezető irányításával, majd Kocsis István, az iskola tanulója Bajza József: Sóhajtás című versét mondta el. Maróti Dezső, külön erre az alkalomra két verset is írt, „Üdvözlégy Mária” és „Itt áll e mű” címmel, amit saját maga adott elő. A dombormű avató közös énekléssel (Boldog asszony anyánk) ért véget.
Az ünnepséget követően Bábel Balázs érsek a Művelődési Házban tartott előadást a Nagyboldogasszony kultuszról. Az előadás előtt a helyi iskola diákja Szalai Norbert, Pósa Lajos: Dal a hazáról című versét mondta el.
szöveg: Csorvási Kata, Pozsgai Ákos

2015:04:22


Harkakötöny utcára vitte a verseket!

 

Az idén a Magyar Költészet Napja alkalmából Harkakötöny is csatlakozott a „Posztolj verset az utcára” országos felhíváshoz, melynek célja, hogy minél többen olvassanak verset.
A Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai és tanárai, a község könyvtárának kezdeményezésére pénteken az 5-6. órában a település forgalmas helyein posztolták ki a verseket, versrészleteket. Harkakötönyben többek közt a játszótérre, buszmegállókba, hirdető táblákra, az orvosi rendelő elé a gépelt versek mellé a diákok kézzel írt versei is nagy számmal felkerültek.
A tavaszi napsütésben a buszmegállóban spontán felolvasott kedvenc versek igazán vidám, jó hangulatú programot biztosítottak a gyerekeknek. Ebből egyet mi is közreadunk.

2015:04:10


Tájékoztatás

2015:04:10


Kellemes húsvéti ünnepeket

kíván Önöknek Harkakötöny község képviselő testülete

és önkormányzati dolgozói!

 

2015:04:04


[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] [48] [49] [50] [51] [52] [53] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] [68] [69] [70] [71] [72] [73] [74]